Fekete-Körös menti Határtalan Bringatúra

Nagyzerind-Feketegyarmatra (Ro.) 2019.07.13-14

 

Kerékpáros túraprogramunk, alkalmával, Békésről indulva Békéscsabán,  Gyulán, és Gyulavárin keresztül tekerve Dénesmajornál lépjük át az ideiglenesen megnyitott Magyar-Román határt. Az egykori uradalmi úton kialakított viszonylag jó minőségű aszfalt csíkon kerekezünk Nagyzerind-Feketegyarmatra ahol csatlakozunk az idén e-helyszinen megrendezésre kerülő Körösök Völgye Fesztivál programjához.

A fesztivál programja ide kattintva nyitható meg.

Este koncert és „kultúrbogrács”- program (birkapörkölt) zenével, jókedvvel, mulatsággal, a helyi, és a környező településeken élő magyar-ajkú lakossággal együtt. Másnap 2019.07.14 -én (vasárnap du.) vissza indulás Magyarországra.

Részletes  programismertető:

 

1.nap: 2019. 07. 13.(szombat)

Gyülekező délelőtt 08:30 órától Békésen a Békés-Dánfoki Üdülőközpontban. Innen indul a túra!

Pontosan ide fogunk befutni (2 nap múlva).  Ezért a távolabbról érkező túratársak, akik esetleg autóval érkeznek Békés-Dánfokra, azok az Üdülőközpont parkolójában tudják hagyni  az autóikat. (A közel 10 hektáron elterülő, zöldövezeti környezetben található Békés-Dánfokon, több típusú szálláshely, Körös menti kikötő, szabadstrand, kerékpár kölcsönző, információs központ áll rendelkezésre.)

 

 

Békés-Dánfok/ Duzzasztó/Kikötő
                                                                           Békés-Dánfok/ Duzzasztó/Kikötő

Részletes program:

2019. 07. 13-án 09-órától a csomagok és az egyéb felszerelések szállítóeszközre (furgonba) pakolása, az  étkezési uticsomagok  kiosztása, valamint a részletes program és útvonal tájékoztató(k) után indulás, 09:30-kor.

Figyelem!

Ez a bringatúra szervezett formában, túravezető segítségével, és vezetésével zajlik!

Az Üdülőközponttól indulva, az útburkolati jelekkel is jól ellátott kerékpársávot követve, hagyjuk el a települést. Ezután, a két közép-békési várost összekötő (jó minőségű) kerékpárúton haladva érünk Békéscsabára. Rövid pihenőt tartunk a békési megyeszékhelyen a gyönyörű természeti környezetben található Széchenyi Ligetben (Körösök Völgye Látogató Központnál), ahol további túratársak csatlakoz(hat)nak majd csoportunkhoz (békéscsabai csatlakozó pont) Itt is lesz lehetőségük az újonnan csatlakozó túratársaknak a csomagszállító kisteherautóba bepakolni a nagyobb csomagjaikat.  Tovább indulás 11:00-kor.

Békéscsabát az úgynevezett Zöld-folyosón (aszfaltozott gyalogos és kerékpáros túraút) keresztül hagyjuk el, amely a város központjától kb. 8 km hosszan, az Élővíz-csatorna mentén halad, gyönyörű környezetben. Terveink szerint a kora délutáni órákban érnénk a Körös-vidék legpatinásabb fürdővárosába, a történelmi látnivalókban és egyéb értékekben is bővelkedő Gyula városába.  A történelmi belvárosban több érdekes látnivalót, és rövid pihenőt is beiktatunk a Várnál, kb. 13:30 (ahol csatlakozni is lehet a programhoz) majd Gyulavárin keresztül a Magyar-Román határ felé vesszük az irányt.

 

Az utolsó magyar területen lévő települést (Dénesmajort) elhagyva egy jó minőségű, forgalom nélküli aszfalt útra hajtunk rá. Ezen az úton tekerve jutunk el (egy ideiglenesen számunkra megnyitott határőrizeti ponton keresztül) a román oldalon található,

Nagyzerind- Feketegyarmatra

Ez a több mint 100 éves (a Trianoni határral ketté választott egykori „uradalmi út”) és kisvasút nyomvonala egykoron Gyulát, Békéscsabát és Békést is közvetlenül kötötte össze, az akkor még egy országhoz tartozó, közeli településekkel pl. Nagyzerendel, Feketegyarmattal, Kisjenővel, Nagyszalontával stb..

Érkezés a délutáni órákban Nagyzerind-Feketegyarmatra, (Ro) ahol a nagy többségében magyar ajkú település polgármestere fogad majd minket. Este zenés közös vacsora a túra résztvevői és a helyi magyar falu lakóinak részvételével.

A fesztivál programja ide kattintva nyitható meg.

Esti szállásunk a helyi Kultúrház udvarán kialakítandó sátortáborban. (WC, tusolási lehetőség rendelkezésre áll.) Rossz idő esetén, (vagy ha valaki(k) nem kívánnak sátrat állítani) a kultúrház nagytermében és egyéb helységeiben is lehet aludni, a saját polifoamon, szivacson, hálózsákban, stb..

  2. nap:

2019. 07. 14.

Ébresztő harangzúgásra...

Reggeli: A KÖZÖS ASZTALRÓL AMIT A SZERVEZŐK BIZTOSÍTANAK!!

 A táborhelytől 300 méterre élelmiszer bolt is nyitva lesz ha valakinek még hiányérzete lesz... ! 10:30-tól ünnepi istentisztelet a helyi református templomban. (akit érint, vagy érdekel) Ezután pakolás vissza a csomagszállító teherautóra. A kerékpárok átvizsgálása, esetleges gyors szervizelések stb.. Az úti élelmiszer csomagok kiosztása után, a többi túratársakkal együtt búcsút veszünk a helyi magyar közösségtől és a helyszíntől, majd elindulunk vissza Magyarország irányába.

Hazafelé a túra útvonala Fekete-Körös töltésén halad majd végig. A "Schengeni" határátlépést az ideiglenesen megnyitott (előre egyeztetett és kérelmezett) ellenőrző ponton a gátkoronára tervezzük...

A határátlépést követő szakasz igen festői tájon vezet majd, hiszen utunkat jobbról a kanyargós Fekete-Körös, balról pedig a Mályvádi- Őstölgyes erdősége szegélyezi. Útközben tekerve útba ejtjük, és pihenő (fürdőző) helyként igénybe is vehetjük a Gyula városerdei -szabadstrandot, majd a Fekete, és a Fehér-Körösök összefolyásánál található Szanazugi Üdülő területet.

 

Rövid kitérőt tartunk Doboz faluban, ahol a híres Wenckheim grófi család által épített mauzóleumot, kriptát és egyéb díszes gazdasági és lakóépületet nézzünk meg. Ezután visszatérünk a Körös-menti gátkoronára, amin haladva a tervek szerint 17 óra körül érünk vissza Békésre. A célban (Békés-Dánfokon) záró rendezvény, harapni és innivaló várja a megfáradt Határtalan bringás túrázókat. 

 Figyelem!

A határátlépések miatt ÉRVÉNYES személyi igazolványt, vagy útlevelet feltétlenül hozni kell!!!

Jelentkezni, Regisztrálni!

ERRE A SORRA KATTINTVA

lehet!

Figyelem!

Erre az ingyenes programra maximum 40 fő túratárs jelentkezését tudjuk elfogadni, amelyet a regisztrációs felület kitöltésének időrendi sorrendje fog meghatározni!

Amennyiben a felső sorra kattintva már nem jelenik meg a regisztrációs felület akkor már sajnos nem tudunk több jelentkezést elfogadni!

 

További infók részletek:

Zanócz Róbert 70/3340841

 

Túránk a „Kerékpárral 7 határon át” programsorozat keretében,

az Innovációs és Technológiai Minisztréium támogatásával valósul meg.