Keresztül a Királyerdőn

2017. május 13.

 

Túránk a Királyerdő-hegység központi tömbjének bejárását célozza meg. Ez az úgynevezett Kisbelényesi-hegycsoport tartalmazza a főbb csúcsokat, többek között a hegység legmagasabb pontját is. A gerincvonulat egyben a hegység keleti határa is.

 

A túraprogram rövid leírása:

Különjáratú bérelt buszunkkal, érkezünk a Mézgedi-barlang előtti parkolóhoz. Túránkat itt kezdjük. (A cseppkőbarlang megtekintésére most idő hiányában nem lesz módunk.)

 Az  első kilométereket a völgy alján tesszük meg. Legelők és kisebb parcellák kísérik utunkat. A társunk a túra első felében a piros és kék háromszögjelzés lesz. Ezeken indulunk meg felfelé a főgerincre. A tetőrégiót a Stangu-hegyen érjük el. Eddig körülbelül 200 méter szintet emelkedtünk.Maradunk a gerincen és kb. 6 km hosszan, némi hullámzással emelkedünk 900 méteres magasság felé. Az út tipikus középhegységi gerincvonulat erdővel borított, néhol szép kilátópontokkal. Kissé beereszkedünk a Holdringató völgybe, ahol a letérés lesz a Bulz-kőhöz.

 

  A 780 méter magasságon található Bulz-kő szikláról fantasztikus kilátás nyílik a Jád-völgyére és a Lesi-tó megmaradt részére. Az elágazáshoz visszakapaszkodva a hegység legmagasabb  csúcsától (Holdringató /1027 m/) keletre található nyergen keresztül érünk az Acre-poléjhez. A túra legérdekesebb jelensége ez több mint egy 2 km2 kiterjedésű zárt karsztos medence. A mélyedés nyílt legelő, ezért jól látszanak benne a dolinák tucatjai. Északkeleti oldalában találjuk a Nyers-kői barlangot a névadó szikla alatt. A barlangba tűnnek el a polje és környező hegyek vizei, hogy majd a légvonalban kb. másfél kilométerre lévő Tutajos-forrásbarlangban jöjjenek a felszínre. A barlang bejárata látványos sziklafalban van. Rövid szakaszon járható és nagyon sáros (körülmények és kedv függvényben megnézhetjük). A polje jellegében a Ponor-réthez hasonlítható.

  A továbbiakban erdei utakon, ösvényeken keresztül ereszkedünk be a Runcsor-völgybe (kb. 5 km). A völgy patakja a Runcsor-nyelőben tűnik el, mely sokszor látványos tavat duzzaszt vissza. A nyelő felett még egy szakadékdolinát nézünk meg, majd a pár száz méterre lévő buszhoz érkezünk. A busszal a Fehérkői-szoroson keresztül térünk vissza a Belényesi-medencébe, onnan pedig folyamatos utazással vissza Magyarországra.

 A túra során kevésbé járt turistautakon és jelzetlen föld utakon és ösvényeken is fogunk haladni. A szint és a távolság tekintélyes, ami miatt fegyelmezett tempóra van szükségünk. Kérem, jelentkezéskor ezt figyelembe venni!

 

 A túra hossza: 20 km

Emelkedő szint: 950 m

Nehézség: nehéz, közepes túra

Túravezető : Gila Csaba 70/6100878

 A túrára kényelmes túra bakancsot, vagy túracipőt, 1 napra elegendő táplálékot, energia pótlót, esetleg gyümölcsöt, innivalót, esőkabátot (nem esernyőt!!)  váltó ruhát és váltó cipőt, zseblámpát  javaslunk hozni.

Figyelem!

Érvényes személyi igazolvány vagy útlevél kötelező a határátlépés miatt!

2017.05.13-án reggel a találkozó és csatlakozó helyek a különjáratú autóbusz indulásának és megállóinak megfelelően a szokásosak:

  • 05.00 Békés Városháza előtti buszmegálló
  • 05.20 Békéscsaba Autóbusz pályaudvar melletti Penny Áruház parkolója
  • 05.30 Békéscsaba Lencsési lakótelep buszmegállói.
  • 05.45 Gyula Penny Áruház Parkolója

 

Részvételi költség

Egyesületünk tagjainak -4000Ft

Egyéb résztvevőknek -6000Ft.

 

A túrára IDE KATTINTVA lehet jelentkezni

 

A részvételi költséget a Százlábú Egyesület számlaszámára kérnénk befizetni:

OTP 11733003-20120564

Befizetéskor a közlemény rovatba az Királyerdő 2017 azonosító kifejezést és a résztvevő (k) nevét kérnénk feltüntetni.