|
Zöldülj! Fordulj! a ház körül
A tavasz visszavonhatatlanul megérkezett. A napsugarak előcsalogatják az ég kékjét, a mezők és erdők zöldjét,
a madarak dalát és az emberek mosolyát. Jó ilyenkor kint lenni a ház körül és élvezni az ébredő
természet megannyi rezdülését: nyomon követni a rügyek pattanását, a földből kibújó növények fejlődését.
Idén tavasszal sok gyermek és felnőtt a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület programjainak segítségével
még közelebb kerülhet ehhez az általános „zöldüléshez”.
A KEOP-6.1.0/B/09-2010-0063 azonosítási számú,
„Zöldülj! Fordulj!” Komplex szemléletformáló programsorozat megvalósítása a Körösök Völgyében
című projekt keretében két hetes programsorozat indul április 4-én Békéscsabán,
a Széchenyi ligetben található Körösök Völgye Látogatóközpontban.
A programsorozaton belül hétköznap óvodás, általános és középiskolás csoportok érkeznek 12 partnertelepülésről,
hogy interaktív foglalkozásokon műhelyvezetők segítségével hasznos ismereteket szerezzenek a helyi
és bio termékek fontosságáról, a biogazdálkodás és a komposztálás hasznosságáról, a madárvédelemről és a
madárbarát kertek kialakításának lehetőségeiről, az egészséges étkezés alapjául szolgáló csírákról és magvakról.
Bár mindannyian rendelkezünk több-kevesebb információval ezekről a témákról, most lehetőség nyílik a gyerekek
számára közelebbről megismerkedni, kipróbálni a környezetvédelem eme nagyon is fontos szegmenseit.
Hogy miért is? Mert ezek olyan témakörök, melyek nagyobb ráfordítás és megerőltetés nélkül, könnyen
bevezethetőek a mindennapokba, így a gyerekek – és velük együtt a család – szinte észrevétlenül válhat „környezetbaráttá”.
Ám ha a család „nagyja” az „aprajának” nem hisz, csakis a saját szemének, fülének, akkor az április 9-én a
Körösök Völgye Látogatóközpontban megrendezésre kerülő Családi Napon meghallgathatja a komposztálásban
országos szaktekintélynek számító Gellért Miklós (SZIKE Egyesület) előadását arról, hogy
„komposztálni mindenki tud, még az is, aki nem tudja magáról, hogy tud”. A kicsiket és nagyokat emellett a témákhoz
kapcsolódó játszóház, bio termékek kóstolója, biopiac várja.
Természetesen, ha igazi változásokat szeretnénk elérni, nem csak a családok gondolkodásmódját, szemléletét és
mindennapi életmódját kell átállítani, hanem meg kell próbálni magasabb szinten is változásokat elérni.
Ha belegondolunk, étkezéseink közül legalább egy nem otthon, hanem a menzán, a közétkeztetésben zajlik.
Mindannyian sejtjük, hogy itt nem helyi alapanyagokat használnak fel (hogy bio termékekről már ne is beszéljünk!)
Pedig – mint ahogyan azt már néhány helyen talán kényszerűségből is felismerték – nagyon fontos lenne a
helyi alapanyagok előnyben részesítése. Hiszen a helyben megtermelt áru esetében a környezetet és a pénztárcát is
terhelő szállítás minimálisra csökken; ha helyi terméket vásárolunk, azzal az itt élő és dolgozó gazdákat támogatjuk,
nem pedig a multikat; emellett bizonyított tény, hogy az emberi szervezet számára azok a gyümölcsök, zöldégek é
s gabonafélék a leghasznosabbak, melyek lakóhelyének 100 km-es környezetében őshonosak.
Jó gyakorlatok vannak: a Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület által koordinált „Mi Menzánk” rendezvény keretében
az ország 13 településének 15 menzáján két alkalommal helyi termékekből készült helyi specialitásokat tálaltak fel nagy sikerrel.
A próba tehát jól működött, folytatása mindenképpen lesz. A Körösök Völgye Natúrpark Egyesület is igyekszik bemutatni
néhány jó példát azon az április 8-án megrendezésre kerülő workshopon, mely szintén része a programnak, remélve ezzel azt,
hogy néhány település talán a mi régiónkban is részt vesz ebben, vagy ehhez hasonló kezdeményezésekben.
A programkínálat tehát változatos, interaktív és emberközeli. Az egyesület környezeti nevelési filozófiája az, hogy az ijesztgetés és
bonyolult képletek helyett inkább a hétköznapi, átélhető és örömet okozó változásokra teszi a hangsúlyt.
Csak egy példa: kóstoltak már Önök búzacsírát, melynek „gyógyító ereje magas vitamin és ásványi anyag
tartalmának köszönhető, a daganatos és szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, az emésztési folyamatok
könnyítésében, a csontvédelemben játszik kitüntetett szerepet” és emellett olyan finom, hogy hmmmm…. Nálunk kipróbálhatja!
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.


|