Bringatúra a Balaton körül!

 

2024.05. 10-12

 

Tisztelt Túratársak! Tisztelt Érdeklődők!

 

Nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy ez az évtizedes múltra visszatekintő kerékpáros nyílt túraprogramunk,
közkívánatra az idén ismét megszervezésre kerül!

 

Reméljük nem döntöttünk rosszul, hogy ismét  a májusi időszakot és a „csillagtúra jelleget” vettük alapul, de úgy gondoltuk, hogy ami  már többször "bejött", és igen jól is sikerült, akkor az az idén sem lehet másként...

Az utóbbi 2 évtizedben szinte teljesen elkészült a Balatont körülölelő kerékpáros túraútvonal, amelyet mi is használni fogunk ezalatt a pár nap alatt.

Programunk nyílt, azon minden érdeklődő túratársat szeretettel várunk, egyesületi tagságtól függetlenül!

Részletes térkép:

https://www.google.com/maps/d/viewer?mid=19_uiTLIPrfaMKWxz2XcuYAPkL0o&usp=sharing

Szokásainknak megfelelően a csoportos túránk nyugodt tempóban, több pihenőt tartva (látnivalóknál, kilátópontoknál, érdekességeknél, „fröccsterasznál” stb..) nagyjából együtt halad.

_______________________________________________________________________________________________________

 

Figyelem! Fontos!

Azok akik nem kívánnak a körtúra során a nagyobb csoporttal tartani, önállóan is teljesíthetik a távot. Kereshetnek maguk számára eddig felfedezetlen tájakat, vidékeket a Balaton körül, amelyet BETEKERHETNEK saját erőből, saját maguk számára tervezett útvonalon önállóan, vagy kisebb csoportban.

Ilyen pl. Hévíz, Sümeg környéke, a Káli-medence, a Kis-Balaton, vagy éppen Nagyvázson, Veszprém vidéke stb..

Ezt az alternatívát, a földrajzilag kiváló helyen lévő szálláshelyünk (Szántódon, a két part között folyamatosan közlekedő komptól 1km-re) és a Balatont körbekerülő vasúthálózat (bringaszállító vagonokkal) teszik könnyen megvalósíthatóvá.

 

Utazásunk a Balatonhoz közösen (oda-vissza) különjáratú bérelt autóbusszal történik,

ami marad velünk végig  a túra ideje alatt.

 

 

Szállásunk mind a 2 éjszaka a Szántódi Erdészeti Üdülőben lesz, közvetlenül a vízparton, (2x2ágyas + nappali és konyha) jó minőségű apartmanokban. Az apartmanokban hűtő és mikro is rendelkezésre áll. Az üdülőtől nem messze vendéglátóhely, és szupermarket is található. A szálláson ágyneműt kapunk, viszont törölközőt hozni kell!

 

 

 

 

Ez a közvetlen vízparti szálláshely lesz a bázisunk, ahonnan minden nap elindulunk és délutánra (estére) visszaérkezünk.

Elképzeléseink szerint a „Balaton kerülést” a már megszokott 3 szakaszban és 3 nap alatt teljesítjük!

 

 

 

Rövid program és útvonal ismertető:

0.nap 2024.05.09.

18-19 óra között a bringák felpakolása egy nagyméretű szállítótrélerre  a Békéscsabai Vasútálomás meletti Penny Áruház parkolójában.

A bicajok egy közeli magánház zárt udvarán fognak "aludni" másnap hajnalig! Oda húzzuk be a traillert estére.

 A Békésen felszállók hozhatják pénteken reggel, közvetlenül az indulás helyszínére a bringájukat. (Békés, Penny parkoló)

 

1. nap

2024.  05.10. péntek

Indulás kora reggel!

04:00 Békés, Penny parkolóból

04:20 Békéscsaba (vasútállomás melletti) Penny parkolóból

Útvonal: Békés, Békéscsaba, Szarvas, Kecskemét, Dunaföldvár, Siófok, Szántód 

Érkezés a szántódi szálláshelyre előreláthatólag de. 10-11 óra között. Az apartmanok elfoglalása után (kb.dél körül) indulunk is első napi tekerésünkre  Szántódról, végig a déli parton nyugati irányba, rövid pihenőkkel.

Útvonal:

Szántód,- Balatonföldvár, -Balatonszárszó, -Balatonöszöd, -Balatonszemes,- Balatonlelle, Balatonboglár, -Fonyódliget, - Fonyód, -Bélatelep,- Balatonfenyves,- Balatonmáriafürdő,- Balatonberény, - Balatonszentgyörgy,- Keszthely (66 km)

Ez a táv 15- 20km/h-ás átlagsebességgel, rövid pihenőkkel, max. 5-6 órás  bringázást jelent.

Késő délután, bicajok nélkül, vonattal indulunk vissza Keszthelyről a Szántódi szállásunkra. A bringákat egy vasútállomás melletti zárt udvaron hagyjuk  (kerékpárlakatot mindenki hozzon magával) ahonnan majd másnap reggel folytatjuk tovább a túránkat. Így a "bemelegítő" hosszú nap után, (kényelmes puha üléseken) vonatból csodálhatjuk meg a a balatoni naplementét... (A menetjegyet Keszthely és Balatonföldvár között mindenki maga váltja meg majd a helyszínen.) Este meleg vacsora a szálláson, szabadprogram, pihenés.

 

   

2.nap  05. 11.  szombat

 Reggel vissza buszozunk Szántódról a bérelt autóbuszunkkal Keszthelyig, ahol felvesszük a bringáinkat és  folytatjuk tovább túránkat. Először is a híres Festetics-kastélyt és annak gyönyörű parkját bringázzuk körbe, majd a Balaton Északi oldalán, folyamatosan Keleti irányba tartva haladunk. Útközben hosszabb-rövidebb pihenőket tartunk egy-egy kilátó helynél, érdekességnél, büfénél stb..  Ezen a napon egészen Tihanyig tekerünk, majd ott egy rövid kompátkeléssel vissza térünk a déli oldalra, Szántódra és a komp kikötőtől nem messzire található szálláshelyünkre.

 

 Útvonal:

Keszthely,- Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök, Balatonederics, Szigliget, Badacsony, Badacsonytomaj, Badacsonyörs, Ábrahámhegy, Balatonrendes, Révfülöp, Balatonszepezd, Zánka, Balatonakali, Balatonudvari, Örvényes, Aszófő, Tihany, Szántód (72 km)

 

 

3. nap 05.12. vasárnap

 

 Ezen a napon az úgynevezett balatoni „kis" kört tesszük meg. (Keleti-medence) Ez a kis kör számunkra Tihanyból (Szántódról) indul és  Szántódon is ér majd véget. Korán reggel átkompozunk az északi oldalra Tihanyba (menet idő kb.15 perc..) és már indulhatunk is!

 

 

...és 2019-ben is!

 

Útvonal:  Tihany, -Balatonfüred, - Csopak, -Alsóörs, -Balatonalmádi, -Balatonfűzfő, -Balatonkenese, Balatonakarattya,-Balatonaliga, -Balatonvilágos, -Szabadi – Sóstó-, Siófok, - Zamárdi,- Szántód (76 km)

 

 

 

Délutánra érkezünk vissza a szántódi szállásunkra, ahol összepakolunk, a bringákat felrakjuk a szállítótrélerre, majd letusolhatunk és elindulunk a bérelt autóbusszal hazafelé! Érkezés Békéscsabára és Békésre az esti órákban.

 

 

 

 

 Figyelem!

 

 Erre a túrára ebben az évben is maximum 50 (100 láb) jelentkezését tudjuk időrendben elfogadni!

 

 Részvételi költség: 42000Ft/fő

Egyesületi vagy pártolói tagjaink részére: 38 000Ft/fő

 

Amely tartalmazza:

  • az apartmanos szállások és a vízparti üdülő használati díját,
  • a meleg vacsorák díját
  • a közös autóbuszos utazás, a kerékpár és csomag szállítások,
  • a szervezés, lebonyolítás egyéb költségeit, valamint
  • a túravezetést és az egyesületi hozzájárulást

 

 

A szállás és az autóbusz foglalásra kérnénk minden regisztrált jelentkezőtől 15 000 Ft-ot átutalni előre,

a Százlábú Egyesület OTP 11733003-20120564 számlaszámra.

 

Befizetésnél a közlemény rovatba kérnénk feltüntetni  a "Bringatúra a Balaton körül 2024" kifejezést, valamint a résztvevő(k) nevét is.

 

A fennmaradó összeget a helyszínen szedjük össze.

A jelentkezéseket az érvényes regisztráció és a foglaló befizetések sorrendjében tudjuk csak elfogadni, és a megadott elérhetőségekre visszaigazolni.

 

 

 

Figyelem!

 

A nagy érdeklődésre való tekintettel (némi kapacitás bővítéssel újabb helyeket biztosítva)

a regisztrációs felületet  időlegesen

újra nyitottuk!

...és újra bezártuk mert MINDEN HELYÜNK ELFOGYOTT!

___________________________________________________________

Jelentkezni

 

IDE KATTINTVA

lehet (ett)

 

 

Várakozó listára kerülni a szazlabuprogram@gmail.com címre írva lehet.

_______________________________

 

Amit a BRINGATÚRÁRA hozni kell:

 1db a kerékpártúrára alkalmas kifogástalan állapotú és a kötelező tartozékokkal felszerelt kerékpár. +1 db belső gumi tartalékba. Érvényes! személyi igazolvány, lakcím kártya. Vegyes ruházat, (melegebb öltözék is!), esőkabát, törölköző, fürdőruha, tisztasági csomag, nyári sapka vagy kendő, sportcipő, papucs, vagy szandál, zseblámpa, WC-papír, zsebkendő, napvédő krém, napszemüveg.

A kerékpártúrán mindenki saját felelősségére vesz részt, melynek tudomásul vételét a túra kezdetén minden túratársunknak az aláírásával is igazolnia kell.

A jelentkezés alapvető feltétele a betöltött 10. életév, és a túratávok teljesítéséhez szükséges minimális erőnlét.

A túra előre látható átlagsebessége sík területen: 12 - 20 km/h.

A körtúrát saját felelősségre, a csoporttól függetlenül is lehet teljesíteni.

  A Balaton kerülő túra össz. távja kb.210 km 

Szervezés, lebonyolítás: Zanócz Róbert 70/3340841

 

 

 

 Tagja vagy Pártoló Tagja kíván lenni Egyesületünknek?

A részletekről és a belépésről IDE KATTINTVA olvashat!