Bicajozás Nógrád dimbes-dombos vidékein
- „Egy jó szelet” Palócföld -
2021.04.24-25
Ugyan "Palócország" egy nehezen behatárolható terület, hiszen a néprajzi kutatások szerint az elcsatolt felvidéki területektől egészen a Vajdaságig élnek jelentős számban magukat palócoknak valló emberek, azonban nem kérdés, hogy Magyarország palóc központja Nógrád megye, ami természetközeliségével és kultúrájával bőven megér egy két napos felfedező kirándulást!
Utazás a túra helyszinére közösen, kisbuszokkal, bringa és csomagszállítással.
Találkozó: 2021.04.24-én szombat reggel 05:00-kor Békéscsabán a Vasútállomás melletti Penny Áruház parkolójában.
Figyelem!
Szokásainknak megfelelően lehetőség lesz utazás előtti este (04.23 pénteken) a bringák és (vagy) a nagyobb csomagok felpakolására a szállító járműre (18-19 óra között) Békéscsaba Nagy S.u 4.sz alatt.
A nagyobb csomagokat, (benne ruházat, hálózsák, pipere, élelmiszer stb..) a túra alatt a szállító jármű viszi majd helyettünk (!!!) ezért azokat külön kell majd csomagolni.
Tehát a napi bringatúra szakaszokra minél kevesebb, (az aznapi táv teljesítéséhez feltétlenül szükséges) cuccot érdemes csak hozni magunkkal.
- 1.nap: Hatvan – Zagyvaszántó - Buják – Hollókő – Rimóc
A hajnali indulást követően folyamatos utazással érünk Hatvanba a vasútállomáshoz közeli Shell parkolóhoz, (mellette közvetlenül Lidl!!) ahonnan terveink szerint legkésőbb 09-10 óra körül már tudunk is „két keréken” startolni. Azokat akik "külön utakon" érkeznek Hatvanba, azokat 09 órára várjuk ugyan ide.
A városban az elmúlt években jelentős bringás fejlesztések történtek: kerékpáros hidak és alagutak segítenek majd eljutni a Zagyva partjára, aminek a mentén vadonatúj kerékpárúton haladhatunk észak felé hosszú kilométereken át. A Cserhát és a Mátra látképén túl a folyó víztározói is egyedi élménnyel szolgálnak.
Zagyvaszántótól Bujákig közúton folytatódik az utunk, azonban a forgalom elenyésző és a közelmúlt felújításainak köszönhetően igen jóminőségű a burkolat. Bujákon több látnivaló nyomába eredünk majd. A település központjában felkeressük a sok érdekességgel szolgáló híres templomot, majd a Kálvária-hegyre kaptatunk fel, egyrészt a kedves kis kápolna, másrészt a kiváló panoráma végett. A sziklák és erdők között megbújik Buják egykori várának maradványai, amit szintén nem leszünk restek feltérképezni.
A folytatásban letudjuk a napi szintemelésünk legjelentősebb részét, útban a Sasbérc felé. A valamikori, sajátos hangulatú erdészház sajnos csak nevezetes napokon látogatható, de kívülről is megéri megcsodálni, ráadásul forgalomtól elzárt erdészeti úton tudjuk megközelíteni. Mindezt egy jelentősebb gurulás fogja követni, majd Cserhátszentiván – Alsótold – Felsőtold útvonalon megérkezünk Hollókőre, a világhírű skanzenfaluba, ahol ismét várlátogatásra kerül majd sor, illetve igény esetén felkereshetjük a jellegzetes palóc ételeket felszolgáló éttermet is.
Hollókőről egy méltatlanul népszerűtlen, ám annál szebb vonalvezetésű kerékpáúton érjük el Rimóc aprócska faluját, ahol az igényesen felújított vendégváró, autentikusan berendezett vendégház(ak)ban (kúria) fogjuk tölteni az éjszakát.
https://www.rimoc.hu/turizmus_szallashelyek.html A szállásdíjat mindenk maga fizeti a helyszinen.
Hálózsákot mindenki hozzon magával, (elférnek a kisbuszban...) mert a szezon előtti időszakban nem biztos, hogy tudnak ágyneműt biztosítani.
Aki szeretne, áttekerhet bevásárolni a csupán pár kilométerre fekvő Szécsénybe. (vacsorázási lehetőség szervezés alatt...)
- 2.nap: Rimóc - Szécsény – Piliny – Mihálygere – Salgótarján – Kisterenye – Szentkút – Tar
Reggeli Rimóci indulásunkat követően hamar Szécsényben találjuk majd magunkat, ahol többek között a híres szécsényi országgyűlés históriáját fogjuk felidézni, de a város kastélyát is megtekintjük. A trianoni országhatárhoz közel, erdeit úton közelítjük meg következő látnivalónkat, az Ipolytarnóci Ősmaradványok Kiállítást (ha, és amennyiben látogatható lesz).
A folytatásban a Karancs völgyében közelítjük meg az egykori bányászvárost, Salgótartjánt. A megyeközpont érdekes időutazásra ad majd okot a Kádár-korszakba, ugyanis ezen a településen az az ember érzése, hogy sok helyütt 40-50 éve nem nyúltak semmihez... Ha időnkbe belefér, meglátogathatjuk a bányamúzeumot is.
Változó minőségű, de forgalomtól elkülönült kerékpárutakon fejezzük be túránk hátralevő szakaszát. Kisterenyén nem csak a festői víztározót, és a kastélyt, hanem a Szekér Fogadót is érdemes felkeresni, ahol nagyon finoman főznek…
Napunk utolsó kilométerein szakrális utazást is teszünk egyúttal. Először a katolicizmus egyik fontos hazai kegyhelyére, Szentkútra teszünk egy kis kitérőt, majd végállomásunkon, a tari sztúpánál a „honi” buddhizmusban merülhetünk el,mielőtt felpakoljuk a bicikliket az utánfutóra és elindulunk hazafelé.
Figyelem!
A túra szintemelkedései és a változatos terepviszonyok miatt erre a programra csak arra alkalmas (váltóval ellátott!!) túrakerékpárral érdemes nekivágni. ("camping bringákat" csak a hátizsákban kérünk hozni...) Az erősített külső gumiabroncsok használata erősen ajánlott.
A túraprogram "erősebb" dimbes-dombos útszakaszain a bringatolás megengedett!!! Megvárunk mindenkit!
Az energia pótlást (étkezést) mindenki egyénileg intézi mind két napon (kivéve a szombat esti vacsorát!!??? még egyeztetés alatt...) de mindkét túranapon biztosítunk időt és lehetőséget élelmiszer vásárlására. A túra bővelkedik látnivalókban, attrakciókban. Azonban az ideális időbeosztás végett nem biztos, hogy mindet meg tudjuk alaposan szemlélni. (..de igyekszünk)
A változtatás jogát fenntartjuk!
A kerékpártúrát kisérő jármű, aszisztencia, és szakszerű túravezetés teszi biztonságossá, valamint remélhetőleg (ismét) felejthetetlenné!
A túraprogram részvételi költsége:
16 000 Ft
Egyesületi tagjaink részére: 14 000 Ft
Amely tartalmazza:
- A szervezés,
- a buszos utazás,
- a csomag és kerékpárszállítások,
- valamint a túravezetés, és az
- aszisztencia költségeit
A programra való jelentkezést:
ERRE A SORRA VALÓ KATTINTÁSSAL TEHETITEK MEG!
Blahó Bence (túravezetőnk) "motivációs" üzenetét, és a program gerincét bemutató "anyagát" az alábbi linkre kattintva nézhetitek meg!
https://miertneturazas.blog.hu/2020/11/01/palocos_oszi_szunet
A túrát Blahó Bence vezeti!
(30/4950830)