Bringatúra a Balaton körül!
2025. május 23-25.
Tisztelt Túratársak! Tisztelt Érdeklődők!
Az eddigi évekhez hasonlóan a májusi időszakot választottuk programunkhoz és ismét a „csillagtúra jelleget” vettük alapul.
Az utóbbi 2 évtizedben szinte teljesen elkészült a Balatont körülölelő kerékpáros túraútvonal, amelyet mi is használni fogunk ezalatt a pár nap alatt.
Programunk nyílt, azon minden érdeklődő túratársat szeretettel várunk, egyesületi tagságtól függetlenül!
Részletes térkép:
https://www.google.com/maps/d/viewer?mid=19_uiTLIPrfaMKWxz2XcuYAPkL0o&usp=sharing
Szokásainknak megfelelően a csoportos túránk nyugodt tempóban, több pihenőt tartva (látnivalóknál, kilátópontoknál, érdekességeknél, „fröccsterasznál” stb..) nagyjából együtt halad.
_______________________________________________________________________________________________________
Figyelem! Fontos!
Azok, akik nem kívánnak a körtúra során a nagyobb csoporttal tartani, önállóan is teljesíthetik a távot. Kereshetnek maguk számára eddig felfedezetlen tájakat, vidékeket a Balaton körül, amelyet BETEKERHETNEK saját erőből, saját maguk számára tervezett útvonalon önállóan, vagy kisebb csoportban.
Ilyen pl. Hévíz, Sümeg környéke, a Káli-medence, a Kis-Balaton, vagy éppen Nagyvázson, Veszprém vidéke stb..
Ezt az alternatívát, a földrajzilag kiváló helyen lévő szántódi szálláshelyünk teszi lehetővé, mely a két part között folyamatosan közlekedő komptól 1 km-re helyezkedik el, és a Balatont körbekerülő vasúthálózat (bringaszállító vagonokkal) teszik könnyen megvalósíthatóvá.
Utazásunk Békéscsabáról a Balatonhoz közösen (oda-vissza) különjáratú bérelt autóbusszal történik,
ami marad velünk végig a túra ideje alatt.
Szállásunk mind a 2 éjszaka a Szántódi Erdészeti Üdülőben lesz, közvetlenül a vízparton, (2x2ágyas + nappali és teakonyha) jó minőségű apartmanokban. Az apartmanokban hűtő és mikro rendelkezésre áll. Az üdülőtől nem messze vendéglátóhely, és szupermarket is található. A szálláson ágyneműt kapunk, viszont törölközőt hozni kell!
Ez a közvetlen vízparti szálláshely lesz a bázisunk, ahonnan minden nap elindulunk és délutánra (estére) visszaérkezünk.
Elképzeléseink szerint a „Balaton kerülést” a már megszokott 3 szakaszban és 3 nap alatt teljesítjük!
Rövid program és útvonal ismertető:
0.nap 2025. május 22. csütörtök
16:30 - 17:30 között a Csavargó Busz KFT (a buszos vállalkozás telephelyén) Békés Hunyadi u.4. alá a Békési Bringás túratársak hozhatják a bringájukat felpakolásra.
18-19 óra között a bringák felpakolása egy nagyméretű BRINGASZÁLLÍTÓ UTÁNFUTÓRA a Békéscsabai Vasútálomás meletti Penny Áruház parkolójában.
A bicajok egy közeli magánház zárt udvarán fognak "aludni" másnap hajnalig! Oda húzzuk be a traillert estére.
1. nap: május 23. péntek
Indulás kora reggel!
04:00 Békés, Hunyadi u.4.sz. alatti (Csavargó Busz kft telephelye) utána 04:10 Békés Penny parkolóból
04:30 Békéscsaba (vasútállomás melletti) Penny parkolóból
Útvonal: Békés, Békéscsaba, Szarvas, Kecskemét, Dunaföldvár, Siófok, Szántód
Érkezés a szántódi szálláshelyre előreláthatólag de. 11 óra körül. Az apartmanok elfoglalása után (kb.dél körül) indulunk is első napi tekerésünkre Szántódról, végig a déli parton nyugati irányba, rövid pihenőkkel.
Útvonal:
Szántód,- Balatonföldvár, -Balatonszárszó, -Balatonöszöd, -Balatonszemes,- Balatonlelle, Balatonboglár, -Fonyódliget, - Fonyód, -Bélatelep,- Balatonfenyves,- Balatonmáriafürdő,- Balatonberény, - Balatonszentgyörgy,- Keszthely (66 km)
Ez a táv 15- 20 km/h-ás átlagsebességgel, rövid pihenőkkel együtt, max. 5-6 órás bringázást jelent.
Késő délután, bicajok nélkül, vonattal indulunk vissza Keszthelyről a Szántódi szállásunkra. A bringákat egy vasútállomás melletti zárt udvaron hagyjuk 1000Ft/bringa tárolási költség fejében. (kerékpárlakatot mindenki hozzon azért magával..) Innen a Keszthelyi zárt udvarról (egy másnap reggeli visszavonatozást követően) folytatjuk majd tovább a túránkat az Északi oldalon.
Így a "bemelegítő"1. hosszú nap után, (kényelmes puha üléseken) vonatból csodálhatjuk meg a a balatoni naplementét... (A menetjegyet Keszthely és Balatonföldvár között mindenki maga váltja meg majd a helyszínen.) Este meleg vacsora a szálláson, szabadprogram, pihenés.
2.nap: május 24. szombat
Reggel visszavonatozunk Keszthelyre, és felvesszük az ott őrzött bringáinkat a Vasútállomás mellől.
Először is a híres Festetics-kastélyt és annak gyönyörű parkját bringázzuk körbe, majd a Balaton északi oldalán, folyamatosan keleti irányba tartva haladunk. Útközben hosszabb-rövidebb pihenőket tartunk egy-egy kilátó helynél, érdekességnél, büfénél stb.. Ezen a napon egészen Tihanyig tekerünk, majd ott egy rövid komp-átkeléssel visszatérünk a déli oldalra Szántódra, és a komp kikötőtől nem messzire található szálláshelyünkre.
Útvonal:
Keszthely,- Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök, Balatonederics, Szigliget, Badacsony, Badacsonytomaj, Badacsonyörs, Ábrahámhegy, Balatonrendes, Révfülöp, Balatonszepezd, Zánka, Balatonakali, Balatonudvari, Örvényes, Aszófő, Tihany, Szántód (72 km)
3. nap: május 25. vasárnap
Ezen a napon az úgynevezett balatoni „kis" kört tesszük meg. (keleti-medence) Ez a kis kör számunkra Tihanyból (Szántódról) indul és Szántódon is ér majd véget. Korán reggel átkompozunk az északi oldalra Tihanyba (menet idő kb.15 perc..) és már indulhatunk is!
...és 2019-ben is!
Útvonal: Tihany, -Balatonfüred, - Csopak, -Alsóörs, -Balatonalmádi, -Balatonfűzfő, -Balatonkenese, Balatonakarattya,-Balatonaliga, -Balatonvilágos, -Szabadi – Sóstó-, Siófok, - Zamárdi,- Szántód (76 km)
Délutánra érkezünk vissza a szántódi szállásunkra, ahol összepakolunk, a bringákat felrakjuk a szállítótrélerre, majd letusolhatunk, és elindulunk a bérelt autóbusszal hazafelé! Érkezés Békéscsabára és Békésre az esti órákban.
Figyelem!
Erre a túrára ebben az évben is maximum 50 fő (100 láb) jelentkezését tudjuk időrendben elfogadni!
Részvételi költség: 50 000Ft/fő
Egyesületi tagjaink részére: 47 000Ft/fő
Amely tartalmazza:
- az apartmanos szállások és a vízparti üdülő használati díját,
- a meleg vacsorák díját (főétel + süti)
- a programban leírt közös autóbuszos utazást , a kerékpár és csomag szállítások,
- a szervezés, lebonyolítás egyéb költségeit, valamint
- a túravezetést és az egyesületi hozzájárulást
A szállás és az autóbusz foglalásra kérnénk minden regisztrált jelentkezőtől 15 000 Ft-ot átutalni előre,
a Százlábú Egyesület OTP 11733003-20120564 számlaszámra.
Befizetésnél a közlemény rovatba kérnénk feltüntetni a "Bringatúra a Balaton körül 2025" kifejezést, valamint a résztvevő(k) nevét is.
A fennmaradó összeget a helyszínen szedjük össze.
A jelentkezéseket az érvényes regisztráció és a foglaló befizetések sorrendjében tudjuk csak elfogadni, és a megadott elérhetőségekre visszaigazolni.
Figyelem!
___________________________________________________________
Jelentkezni március 15. 10 órától
lehet
Várakozó listára kerülni a
Amit a BRINGA TÚRÁRA hozni kell:
1db a kerékpártúrára alkalmas kifogástalan állapotú és a kötelező tartozékokkal felszerelt kerékpár. +1 db belső gumi tartalékba. Érvényes személyi igazolvány, lakcím kártya. Vegyes ruházat, (melegebb öltözék is!), esőkabát, törölköző, fürdőruha, tisztasági csomag, nyári sapka vagy kendő, sportcipő, papucs, vagy szandál, zseblámpa, WC-papír, zsebkendő, napvédő krém, napszemüveg.
A kerékpártúrán mindenki saját felelősségére vesz részt, melynek tudomásul vételét a túra kezdetén minden túratársunknak az aláírásával is igazolnia kell.
A jelentkezés alapvető feltétele a betöltött 10. életév, és a túratávok teljesítéséhez szükséges minimális erőnlét.
A túra előre látható átlagsebessége sík területen: 12 - 20 km/h.
A körtúrát saját felelősségre, a csoporttól függetlenül is lehet teljesíteni.
A Balaton kerülő túra össz. távja kb. 210 km
Szervezés, lebonyolítás: Zanócz Róbert 70/3340841
Befizetések, ügyintézés: Zanócz Szilvia 70/3319100
Tagja vagy Pártoló Tagja kíván lenni Egyesületünknek?
A részletekről és a belépésről IDE KATTINTVA olvashat!