--------------------------

Bringatúra az Őrségben
2026. augusztus 27-30.
Nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy több éves tervezgetést követően egyesületünkkel egy új program keretein belül, először látogatunk el az Őrségbe!
A túraprogramunkhoz ismételten a „csillagtúra jelleget” vettük alapul.
Bringatúránk nyílt, azon minden érdeklődő túratársat szeretettel várunk, egyesületi tagságtól függetlenül!

Őriszentpéter, Szent-Péter apostol-templom Fotó: Gila Csaba túravezető
Az Őrség, hazánk egyik legszebb dombvidéki tája. Elkerülte az iparosítás és az urbanizáció, így kissé időutazásnak is felfogható lesz ez a bringatúra. Az utóbbi évtizedekben itt komoly kerékpáros turizmus alakult ki. Kerékpárút ugyan nem sok épült, de az utak kisforgalmúak, illetve jó az erdészeti murvás talajú úthálózat is. A tisztaság a rendezettség az osztrák és a szlovén szintet közelíti.
Az Őrségben több intenzív, de viszonylag rövid emelkedőre lehet számítani. A túrák nehézsége az átlagos kondíciójú túratársak számára is megfelelő. A napi túrák mind körtúrák lesznek, így autókat nem kell mozgatni.
________________________________________________
Őriszentpéterre (és vissza) az utazásunkat ez alkalommal is „telekocsis” rendszerben tervezzük megoldani, a költséghatékonyság miatt. Ezért, a regisztráció alkalmával majd nyilatkozni kell, hogy ki tud jönni saját autóval és, hogy tud-e esetleg túratársa(ka)t szállítani a túra helyszínére. Továbbá azt is jelezni kell, majd ha valaki(k) útitársnak jelentkeznek.
Létrehozunk majd egy messenger csoportot is, ahol a regisztráltak kommunikálhatnak majd pl. a kiutazás lehetőségeiről egymás között.
Szokásainkhoz híven a bringákat már indulás előtti napon felpakolhatjuk a nagyméretű bringaszállító utánfutóra, hogy másnap reggel ezzel már ne húzzuk az értékes időnket. A felpakolás pontos időpontját és helyét a már regisztrált túratársakkal a közös messenger csoportban osztjuk meg.
Akik távolabbról érkeznek, és nem tudják az indulást megelőző napon a kerékpárjukat feltenni a bringaszállító utánfutóra, azok természetesen a hajnali indulás idejére és helyszínére is hozhatják a bicajokat.

Indulás 2026. 08. 27. reggel 5:00-kor a békéscsabai vasútállomás melletti Penny Áruház parkolójából.
Útvonal: Békéscsaba, Budapest, Székesfehérvár, Őriszentpéter, Siskaszer
Útközben rövid pihenőt tartunk Budapesten, az M5 melletti Soroksári Auchan Áruház parkolójában reggel 07:00-7:30 között. Itt tudnak hozzánk csatlakozni még túratársak. Siskaszerre kb. 12-13 óra között érkezünk meg.
A szálláshely elfoglalása és a kerékpárok lepakolása után megkezdjük túraprogramunkat.
2026. augusztus 27. 1. napi túra
a túra hossza: 40 km, emelkedő szint: 200 méter
útvonal: Siskaszer-Őriszentpéter-központ-Nagyrákos-Szatta-Kerkafalva-Felsőcsöde-Csöde-Pankasz- Őriszentpéter-Siskaszer
Az első napi túra elsősorban bemelegítés és ismerkedés az Őrség viszonyaival. A szállásról begurulunk Őriszentpéter központjába, majd a Zala völgyében tekerünk tovább Nagyrákosra. A településen éles jobb kanyart veszünk és átmegyünk hazánk legfiatalabb vasútvonala alatt. Már a kanyar előtt érdemes visszaváltani, mert az aznapi legmeredekebb szakasz következik. A rövid emelkedő tetején összevárjuk egymást és már megyünk is tovább a fennsíkon. Szatta településen kis kitérőt teszünk a Túlélés fájához. Kerkafalva után jó minőségű erdészeti útra térünk, mely valószínűleg eséllyel pályázhatna az Őrség legszebb útja címre. Több emelkedő leküzdése után Csödén ereszkedünk vissza a Zala völgyébe. Itt nyugatnak fordulunk és meg sem állunk Pankaszig. A faluban a tájegység egyik jelképévé vált szoknyás haranglábat nézzük meg. Hazafelé Őriszentpéteren lehetőség lesz étteremben vacsorázni, vagy bevásárolni.

Pankasz, szoknyás harangláb Fotó: Gila Csaba túravezető

Vadása-tó Fotó: VN/Gombos Kálmán
2026. augusztus 28. 2. napi túra
Túra hossza: 51 km emelkedő szint: 300 méter (lesz benne murvás út is)
Útvonal: Siskaszer-Őriszentpéter-Bajánsenye-Kerkáskápolna-Ramocsa-Kerkafalva- Alsószenterzsébet-Felsőszenterzsébet-Szentgyörgyvölgy-Velemér-Szentgyörgyvölgy-Magyarföld- Kerkáskápolna-Őriszentpéter-Keserűszer
__________________________________________________________________
Indulás kb. 09 óra körül. A túrát ismét Őriszentpéterre ereszkedésünkkel kezdjük. Itt a körforgalomnál jobbra megyünk és megint felkapaszkodunk a fennsíkra. Bajánsenyére már gurulva érkeznünk, ahol balra térünk le. Kisforgalmú úton megyünk Ramócsáig, ahol első pihenőnket egy harangláb árnyékában tartjuk. Kerkafalva után keresztezzük a Kerka-patakot. Itt kedv és idő függvényében lábáztatással frissülhetünk föl. Felsőszenterzsébeten mielőtt rátérnénk a murvás útra megnézhetünk két haranglábat és/vagy a Makovecz Imre által tervezett Bagoly-házat. Következő állomásunk Szentgyörgyvölgy települése, ahol a fakazettás mennyezetű református templomot keressük fel.

Szentgyörgyvölgyi református templom Fotó: Gila Csaba túravezető
Mai napunk fénypontja Veleméren lesz, ahol egy Árpád-kori templomot találunk. A román stílusú templom már ahogy az erdő szélén áll, igen megkapó látvány, de a csoda belül van. Freskói a legrégibbek hazánkban. A templomban majd azt is megtudjuk, hogy miért hívják a fények templomának. (Belépő ára 400 forint) Ezután már a szállásunk felé vesszük az irányt.

Velemér, Árpád-kori templom Fotó: Gila Csaba túravezető
Magyarföld településen egy újabb haranglábat és egy modern fatemplomot nézhetünk meg. Kerkáskápolna után pedig, murvás úton rövidítve jutunk vissza Őriszentpéterre és onnan a szállásra.
2026. augusztus 29. 3. napi túra
Túra hossza: 45 km emelkedő szint: 510 méter (lesz benne murvás út is)
Útvonal: Siskaszer-Őriszentpéter-Bajánsenye-Magyarszombatfa-határ-Pártosfalva (Prosenjakovci)- Selo-Berkeháza (Berkovci)-Alsójánosfa (Ivanjsevci)-Domonkosfa (Domanjsevci)-Kapornak (Krplivnik)- Őrihódos (Hodos)-határ-Pityerszer-Szalafő- Siskaszer
Indulás 9 órakor, mert ezen a napon egész napos túra vár ránk. Őriszentpéteren és Bajánsenyén át megyünk Magyarszombatfára, ahol érdeklődés esetén megnézhetjük a Fazekasházat (1000 forint). Innen rövid, de intenzív emelkedő után lépjük át a határt. A Szlovéniában fekvő Pártosfalvára már gurulva érkezünk. Az ereszkedés közben visszaválthatunk a hegymenet fokozatba, mert túránk legmeredekebb emelkedője következik a falu főútjának keresztezése után (stoptábla is van!). Az 50 méteres kapaszkodón túljutva, rövid csorgás után érünk Seloba. Itt a kitűnő állapotban megmaradt, látványos freskókkal díszített körtemplomot nézzük meg (belépő pár Euró). Utunkat szőlőültetvények között folytatjuk, majd rövid ideig kevésbé jó murvás úton haladunk a következő településig. Továbbiakban Berkeháza, Domonkosfa, Kapornak falvakon áthaladva élvezzük a hullámos tájat és a kiváló szlovén utakat. Hodos után sem térünk még vissza hazánkba, hanem észak felé emelkedünk tovább. Egy idő után már egy vadonatúj kerékpárúton cserkésszük a határt. A határon megállunk a Határőrparknál, ahol kisebb installáció mutatja be a vasfüggöny Jugoszláv szakaszát.

Pityerszer skanzen Szalafőn Fotó: Gila Csaba túravezető
Immár murvás úton, keleti irányba fordulva érkezünk Szalafő Pityerszer nevű részére. Itt először a Bölény-rezervátumot, azután pedig az Őrség Skanzent nézzük meg. A skanzenben megismerhetjük a táj különleges településszerkezetét, népi épületeit, eszközeit, haszon- növény és állatait. A skanzennel átellenben büfé és étterem van. Itt érdemes megkóstolni a dödöllét. Visszaúton érintjük a Templomszeren álló középkori Szent Péter-templomot, ha eddig még nem láttuk volna.
2026. augusztus 30. 4. nap
Levezető nap, szervezett kerékpártúra nem lesz. Reggel felpakoljuk a kerékpárokat, és elhagyjuk a szállást, majd meglátogatjuk Őrimagyarósdon a "Tökjó"-Portát, ahol az Őrség aranyának, a tökmagolajnak a feldolgozását nézhetjük meg. A program része egyéb olajfajták kóstolása is. Ugyanitt ehetünk tökös-mákos rétest és vásárolhatunk egyéb helyi termékeket. https://tokjoporta.hu/

Egyéb programok:
lehet fürdeni a Hársas, vagy Vadása-tóban
Őrségi Nemzeti Park Látogatóközpontjának megtekintése Őriszentpéteren
Lápok Háza, Őrségi Nemzeti Park Látogatóközpontja és a láp megtekintése Szőcén
Városnézés Szentgotthárdon és Körmenden
Szent Péter-templom Őriszentpéter/Templomszer
Hidegháborús bunkerrom a szállás közelében
A szállásaink mindvégig a Harmatfű Természetiskolán lesz, melynek címe: Őriszentpéter, Siskaszer 26/A

10 saját fürdőszobával rendelkező szobával, 33 férőhellyel (27+6 pótágy), teakonyhával, közösségi térrel, tágas udvarral, parkolóval, biciklitárolóval és tanösvényekkel vár minket. A szállás mellett étterem is van, de Őriszentpéter központja is elérhető étterem és bolt, kb. 5 perc kerékpározásra.

Részvételi költség: 57 000 Ft/fő
Egyesületi tagjaink részére: 54 000 Ft/fő
Amely tartalmazza:
- 3 éjszakára a szállás díját
- A túraprogram teljes szervezését, koordinálását, a túravezetést,
- A kerékpárok, egyéb technikai eszközök és a csomagok szállítását
- A kísérő (szállító) jármű és asszisztencia folyamatos rendelkezésre állását.
Amit az ár nem tartalmaz:
- a programhelyszínre való utazás és visszautazás költségét. (saját, vagy telekocsis rendszerben)
- a belépőjegyek költségeit
- az étkezések árát
Túravezető Gila Csaba
+36 70 6100878 Regisztrálni:
ERRE A SORRA KATTINTVA
lehet majd,
2026. 04. 01. de. 08:00 órától!
Figyelem erre a programunkra Max. 30 fő jelentkezését tudjuk elfogadni!
A túra program min. 20 fő jelentkezése esetén indul.
A beregisztrált jelentkezőktől kérjük, hogy 25 000 Ft/fő előleget utaljanak át a Százlábú Egyesület számlájára.
(OTP 11733003-20120564)
A közlemény rovatba kérnénk feltüntetni a jelentkező(k) nevét, és a program címét is:
"Bringatúra az Őrségben 2026"
A befizetést követően (1-2 munkanap) visszaigazolást küldünk a megadott e-mail címre.
A maradék összeget a helyszínen szedjük össze.
Amit a BRINGATÚRÁRA hozni kell:
1 db a kerékpártúrára alkalmas kifogástalan állapotú és a kötelező tartozékokkal felszerelt kerékpár +1 db belső gumi tartalékba. Érvényes személyi igazolvány, lakcím kártya. Vegyes ruházat, (melegebb öltözék is!), esőkabát, törölköző, fürdőruha, tisztasági csomag, sapka, kesztyű, sportcipő, napszemüveg, sisak (nem kötelező, de ajánlott) 2 db kulacs, bringás táska ajánlott.
Megfelelő mennyiségű élelmiszer, napi uticsomag megfelelő mennyiségű energiapótlóval a napi túrák alatt.
A kerékpártúrán mindenki saját felelősségére vesz részt, melynek tudomásul vételét a túra kezdetén minden túratársunknak az aláírásával is igazolnia kell.
További infók:
Zanócz Róbert 70/3340841 (logisztika, technikai kérdések)
Zanócz Szilvia 70/3319100 (regisztráció, adminisztrációs kérdések)


